A tudatra azt mondjuk csodálatos dolog. A tudatalattit még izgalmasabbnak, még misztikusabbnak, még csodálatosabbnak gondoljuk. Persze, ez természetes, hiszen nem ismerjük eléggé, alig tudunk valamit róla. Azt viszont tapasztalhatjuk, hogy még ha az ész nem is emlékszik semmire, a test sokszor az elraktározott információkat szépen automatikus reakciókká formálja, pont jókor, amikor arra igazán szükség van. Mindezt úgy, hogy az ösztönt a tanult reakciókkal kombinálja plusz még improvizálást is hozzákever.
Egy kis halászhajó kapitánya a Földközi-tengerből egy nagyrészt eszméletlen, vérző sebekkel teli férfi testét húzza ki. A sebek fegyvertől származnak, így a kapitány a tőle telhető legközelebbi általa ismert orvos kezére adja a kifogottat. Az orvos - Dr.Geoffrey Washburn - bár masszív alkoholista és emiatt nincs túl jó híre - segít az ismeretlen férfin. A férfi szerencsésnek mondható, mert a sós tengervíz szépen fertőtlenítette a lőtt sebeket. A doktor egyedül a fejsérülés miatt aggódik. Nagy önkontrollal megtartóztatja magát az italtól és sikeresen elvégzi a beavatkozást. Páciense meghálálja a doktor pillanatnyi önmegtartóztatását : felébred.
Pár mondatból azonban kiderül, hogy nem tudja a frissen operált férfi, hogy mi a neve. Amnézia. A férfi 3 nyelven beszélt lázálmában, a doktor pedig ebből kiindulva próbálja rávenni, hogy gondolkodjon, hátha eszébe jut valami. Beszélgetnek és egyre több dolog derül ki a férfi számára azokból a kérdésekből, amiket a doktor tesz fel neki. Azt is megtudja, hogy az arcát sebészeti úton megváltoztatták. A doktor rámutat még, hogy nem csak az arcával lehet más ember, hanem a szeme színét is tetszőlegesen változtathatja - arra utalva ezzel, hogy kontaktlencse viselése látszik a szemén, viszont a látása tökéletes, tehát nem látás-korrekciós céllal viselhette.
Végül eljutnak oda, hogy az orvos mutat egy vetítővel felnagyított képet : egy celluloid darabkán egy bank nevével, címével és egy számsorral. A doki elmondja, hogy ezt a nagyon kicsi negatívot az ismeretlen férfi bőre alatt találta a csípőjénél és valószínűleg ha elmegy és ellenőrzi a bankszámlát, ott kiderülhet, ki is ő valójában, innen tovább tud lépni majd az önmegismerési folyamatban.
Félelmetes belegondolni, hogy az ember mit tenne az emlékei nélkül. Főleg akkor, hogy ha az adottságai, képességei, tudása alapján úgy tűnik egy elit "gyilkológép" is lehetne. Mikor - mivel nem tudjuk biztosan, hogy melyik oldalon állunk - kettészakít a kérdés, hogy merjünk-e közeledni az emberekhez, vagy csak a halált hozzuk rájuk.
Mit tennénk, ha egy nemzetközi bűnözővel azonosítanak - holott magunk sem tudjuk, kik vagyunk - és hajtóvadászatot indítanak ellenünk? Milyen érzés az, hogy egy pillanatig sem érezhetjük biztonságban magunkat és mindenki ellenségnek számít?
Minek kell még történnie, hogy végre a sok menekülés, védekezés hamis adathalmazok, mások által ránk húzott személyiségből kitörve végre egy saját emlék felbukkanjon?
